Vonatfütty. Zötyögünk az RER-en egy véget nem érő úton át ("lungo una strada, che non finisce mai") vissza Párizsba, a kedves elővárosi éjszaka után. Csodáskülönösek az ilyen hajnali első vonatok. Ott ücsörgünk egymás mellett, és miégis végtelenül távol, a hajnalgyári friss munkások, a messzire induló bőröndös túristák és mi, akik az ébrenlét huszadik órájában végre hazafelé tartunk. Ők még mindenen innen, mi mindenen, mindenen túl. A pirkadattal bukkanunk föl a föld alól, az utca végi metróállomáson. Madárhangok, néhány dűlöngélő részeg, meg egy hevesen csókolózó férfipár. Itt van a város, vagyunk lakói.
Tizenegyes, pihent ébredés, kávéval és baguettetel a munka ünnepén. Nagymosás, nagytakarítás, mert vendégeket várunk. A levegő ünneppel teli, pezseg koradélután. Furcsa itt, hogy hatalmas minden, vagy tízmilliós a város, végtelen metróvonalak, égig érő felhőkarcolók, széles bulvárok mindenütt, az utcák mégis olyanok mint egy kicsi falu: a zöldéges, az arab aki éjjel egyig nyitva, a kávézó a ház aljában nagykivetítővel, a kicsit mindig fáradt ötvenes péknéni, a kisboltban a kedvenc borunk helye, a mozisfiú, meg a leccei lányok a mosodában. Mindenféle köszönőviszony.
Egyik este megint moziban voltunk. The pleisure of being robbed, Josh Safdie New York-filmje. Premier, beszélgetés a rendezővel. Korunkbeli srác, idén Cannes-ba megy egy új darabbal. Meghitt, vidám, kb húsz fős eszmecsre, majd egy pillantás, bátortalanul gratuláltunk, és bár jó lett volna, mégsem mertünk a szervezett kereteken kívül szóbaelegyednia a new yorki párocskával. Nem tudom, talán megijedtünk a szikrázó tehetségtől.
Ja, és ma kilenc éve kezdődött az első ártatlan diákszerelem. Szinte semmi sem változott, minden annyira hirtelen történik. Mindenesetre az egykori kislány idén nyáron máshoz megy majd férjhez.
(Még egy, bocsánat. Mondja már meg valaki, hogy mi a francos francot keres a regnáló "szakértői kormány" feje az MSZP majálisán? Az SZDSZ önmagát nézi teljesen hülyének.)
Utolsó kommentek