Lassan minden a végére ér. Ma szinte teljes magány. F már rég elutazott,  tegnap délben pedig Dettit és Bandit is kikísértem a buszhoz, mely a repülőtérre visz: ők mennek én maradok, és mint már annyiszor újra felszállok a megszokott metróra, hogy talán kissé elvágyódva, de egyszerre az itthon maradók párizsi érzésével is teljesen eltelve lassan hazazötyögjek, vissza a hirtelen olyan üres kicsi lakásba. A magyar évfolyamátrsam is épp ugyanehhez a buszhoz ment ki valakivel, ő már nagyon hazavágyik, osztozkodtunk hát az édes bánatban: sörrel és brokkolistésztával. Nálam is aludt végül.

A napot különféle magyar újságok olvasásával töltöttem. Máskor csak átlapozok, most az elsőtől az utolsó betűig. ÉS, HVG és Heti Válasz. Metszó szél, borongás, szinte kihalt, néptelen itt minden, zárva van a könyvtár is. A csodatéren egy akusztikus gitár fémes hangja zúg, egyedül én hallgatom. Pár perc, és az eső is elered. Érdemben talán majd most, félkilenckor kezdődik el minden. Mozival.

Egy hónap múlva hazamegyek. Nem vagyok nyugodt.