Budapest. Dögmeleg. Izzik az aszfalt, a gang és a belső udvar. Le van betonozva. A vonat néha meg megy ki Csabára, vizsgák, sör, szép kilátás, majd az út vissza Pestre. Nyugati pályaudvar, Eötvös utca. Itt lakom, ezentúl itt fogok élni.
Furcsa, semmi ünnep, hétköznapok. A telefonom néma, mindenki a dolga után, a vizsgák meg közelednek, jönnek, mennek. Nem vagyok boldog, de - talán épp ettől, hogy egyből a hétköznapok - valahogy nagyon otthon érzem magam. Persze majd jó lenne másokkal lenni. Például ma este. Szociológusok a Szimpla kertben. Holnap meg a Múzeumok éjszakája.
Ma bementem egy könyvesboltba is. Fel kell vennem a fonalat. Oktogon, Írók boltja, átveszem a nevemre félretett könyvet, kedves mosoly: itt lakom, ezentúl itt fogok élni. Gyors ebéd a Főzelékfalóban, mellettem két zeneakadémista, nem hallgatunk elég zenét, mondják, gyakorlunk, de nincs a fülünkben egy idál arról, hogy miként is kell ennek szólnia. Pusztán lejátszuk a hangokat, de ez semmi. Jó hogy értem őket, jó hogy értek minden szót.
Utolsó kommentek