Van még egy srác a zenekarban. Eddig hallgattam róla, mert számomra szavakon inneni evidencia, hogy mindaz ami történik, és amiről itt szó kerül, az két emberrel történik: vele és velem. Az unokatestvéremről van szó: együtt lakunk. Tegnapelőtt reggel az RER-en utazva elhatároztuk, hogy azt fogom még ideírni ezzel kapcsolatban, hogy a nivea közös, a labello nem.

Csabi – de ezentúl hivjuk csak Francoisnak (mondjuk Truffaut után), és ezt rövidítsük F.-nek – tehát F nek ma korán reggel nyelvórája volt az egyetemen, ezért kinn aludt Torcyban. Én viszont nem bírtam ki, hogy ne maradjak benn, ekképp – jus primae noctis – a magánnyal töltöttem a rambuteau-i éjszakák hosszú sorából az elsőt. Öt körül még együtt leszaladtunk bagettért, meg fényképezni egy kicsit, aztán úgy eltévedtünk a troisieme zegzugos utcáiban, hogy több mint egy óra volt újra hazatalálni.

Három mozi van a városban, ahova járok: kis művészlyukak a Latin negyedben. Későeste elmentem az egyikbe megnézni a Lolitát. Kubrick, Nabokov. Nagyon régi (1962), így néha talán akkor is vicces, amikor nem akar az lenni, de tele van fantasztikus karakterekkel (talán nincsenek is benne nem ilyen karakterek) és zseniális párbeszédekkel. Nálam Quilty és Humbert szállodai jelenete viszi a prímet. Este egy hónapon át tartó Godard ciklus indul ugyanott, alkalomadtán írok majd róla.

Ma pedig egész nap születésnap van, nem nekem, de majdnem. Mire is való az ilyen nap? Mennyiben más mint a többi? Mit is jelent ünnepelni? Ilyen és még sok hasonló kérdés, de mindaz, amit erről még mondani tudnék, maradjon inkább szavakon inneni evidencia.