Ma fényes reggel. Kristóf – volt osztálytárs – érkezése ugrasztott ki az ágyból (nincs net, nem tudtam, hogy mikor jön), egy nutellásbagettes közös reggeli, aztán ő rohant a repülőhöz, mi meg maradunk itt, Paolo Conte szól. Készülünk a Pompidouba. Tegnap csütörtök, akciós sörnap egy eldugott hatodik kerületi bárban. Óriási tömeg. A francia évfolyamtársaimmal iszogatunk, ők a Marseille-meccsre várnak. Mi pedig élvezzük mindazt, ami körülvesz. Beúszik a u2, a szomszéd asztalnál három légies – engedtessék meg – tündér, már csak egy-két év, és gyönyörű párizsi nők lesznek, sőt talán már most azok. Az én életem súlyossága az ő életük könnyűségének a tükrében. Kimegyek egy cigire, ők követnek, hogy volna-e tüzem, a cuzinomnál van, mindjárt jön, őt várom én is, és hogy honnan jöttünk, Budapestről. Enyhe mosolytalanság.
Később F moziba ment (Z32 - izraeli dokumentumfilm) én pedig tovább: vacsora a rue Tolbiacon (13.) a kínai negyed mellett egy olasz lakásban, Torino, Nápoly, Bologna, Róma, Madrid és Budapest, gnocchi és Rino Gaetano. Szolíd este, kávé éjfélkor, majd korai fekvés.
Egyébként teljesen átköltöztünk, és befértünk. Szinte csoda. Az egyetlen fennakadást a bicikli okozza, egykor minden vágyam tárgya, legelső elem a birtokaim sorában, sárga szinte zöld merida road 880. Meg fogjuk találni a megldást. Jó lenne, ha lenne fúróm.
Utolsó kommentek