Zuhanunk bele a nyárba. Nemhogy kabát, már pulcsi se kell, és régóta dísz csak a sál is.
A kislukban hazai vendégek-barátok. Alig jön ki a két négyzetméter per koponya. Összezártuk magunkat, de eddig jól viseljük. A cérna csak nekem szakadt el egyszer - ez meg még bőven belefér az átlagos átlagba.
Nincs pénz, mondja a kisróka a Blahán. Hát tényleg nincs. Utcazene?
A moziban, a kevencben, új retrospektív ciklus, ismét az újhullám: Éric Rohmer. Nagy öröm és nagy remények. Tegnap La nuit de la pleine lune, 84-ből. Ott varrtam össze az elszakadt cérnát. Dumás jelenetek, igénytelen belső terek, a rossz amerikai szobasorozatok leszenk majd ilyenek, persze erről még semmit sem tudunk, ez itt még kedves és mulatságos: igényes. A fele ott játszódik, ahol laktam, á Marne-la-Vallée, a fele ott, ahol lakom á Paris. A film a Comédies et proverbes (Komédiák és közmondások) ciklus része: "Qui a deux femmes perde son ame, qui a deux maisons perde sa raison" - volt a tegnapi alcím. Akinek két felesége van elveszíti a lelkét, akinek két háza, elveszíti az eszét. És otthon nélkül, egyedül marad - teszi hozzá a film, meg én is.
Egyébként nagymosás, nagytakarítás és Nagycsütörtök. Szentmisére készülődünk a frissen tiszta fehér ingjeinkben. Nekem a húsvét valahogy a tömött bazilikák ünnepe, a magányos gótikus templomocskák (oh, micsoda ellentét húzódik a gótika és a kicsinyítő képző között, de itt még ilyenek is vannak!) maradjanak a hétköznapokra. Még a megszokott egyházi közegekből is szeretek ilyenkkor kilépni, hogy ne ismerősökkel, hanem a személytelen Egyházzal, találkozzak. Tavaly a Szent Péter, idén a Notre Dame, régebben a Szent István Bazilika. Füstös, gregorián akár latin ünnep.
Utolsó kommentek