Arra számítottam, hogy ma már Párizsban ébredek. Gondoltam, visszajövök legkésőbb az utolsó vonattal, időben lefekszem, reggel újra végigjárom a szokásos kört: a péket szemben, a közértet mellettünk, a zöldségest a másik oldalon, az újságost a kereszteződésnél; aztán 11 körül egy mozi, utána könnyű ebéd, könyvtár, esetleg egy kiállítás délután - mondjuk a Warhol, talán még egy film, utána meg a sétásboros este. Szóval hogy minden úgy, mint rendesen. Végül egy tökéletes gulyásleves és a jó társaság miatt mégis Torcyban maradtam, átmeneti szállásomon a keleti külvárosban. Már tizenegy is elmúlt, mire hazaértem.
A város elviselhetetlen. Harminc fokos kánikula, szélcsend, nyári ruháim meg egyáltalán nincsenek. Mondják, hogy pár éve volt itt egy hosszú hőség, meg hogy sokan meghaltak, idősek szívbetegek, hát tényleg nincs rosszabb, mint a rekkenő nagyváros, a párolgó beton: öltözködni kell, cipőt, pólót és nadrágot kell venni, sőt még tenger sincsen. Önmagunkat pusztítja ilyenkor a nyugati civilizáció.
Ami a mát illeti, sok egyébről nem tudok beszámolni, láttam egy Almodovart, szokásos erő, szokásosan lenyűgöző Maria Parades. Warholra ma nem lesz időm: egy régi régi ismerőssel találkozunk másfél perc múlva
Utolsó kommentek