Hazafelé sétálunk az esti mozi után. Saint Michel, Ile de la Cité, Sebastopol. A harangok lassan elütik az éjfelet. Nehéz felkelni, jéghideg van a lakásban, törött az ablak. Gong. Dél lesz, mire kimerészkedünk az utcára, lassan már moziba érdemes indulni. Le mépris, Godard. Gong. Brigitte Bardot: régi vágyak tárgya, régi álmok alanya. Gong. Itália, Capri és a Cinecittá, Róma. A Film a főszereplő, mint Fellininél a Nyolcésfélben, vagy Alan mesternél a Stardust memoiresban, vagy Kusturicánál. A belső Odüsszeusz-adaptáció rendezője Fritz Lang, maga is a vásznon. Gong. És a Viaggio in Italia (Rosellini). Tükröződés ezerfelé. Gong. Közben a lassan már szokásos Godard jelenetek: szoba, boldogtalan párok, jelmezbál. Bardot sokszor meztelen. Gong.

A lemonde rólunk ír. Vezércikkben. Gong. Nem lenne érdemes, de semmiképpen sem lenne túl szép húsz évvel a fal leomlása után hagyni, hogy kelet újra menthetetlenül leszakadjon. Krízis van. Elszállnak a devizák. Ukrajna, Lettország és mi – gong – már folyamodtunk Eu-s kölcsönhöz. Románia gondolkodik. Itt nem tudják, hogy már egy következő kormánynak kell majd mindezt visszafizetni. Gong. Hírértéke csak az ő gesztusuknak van.

Hat körül egy jó ütemben lemondott program – szicíliai bábszínház gyerekeknek, tájszólásban. Helyette szombat esti diákmenza, a Port Royal, kevés diákkal, sok leszakadt alakkal. Este újra Pompidou: neokonzervativizmus. Cikkek a kilencvenes évek elejéről. Kemény szavak a segélyrendszer ellen, emlékeztet valamire.

Később még egy film, aztán a séta.

És bor. Gong. És sajt. Gong. És „finomkodás”. Gong.