Megint a könyvtár. Otthon sajnos nincs net, innen teszem fel időről időre ezeket a bejegyzéseket, többnyire előre dolgozom, most itt helyben írok, mert nehezen megy.
Ma leadtam a kulcsokat, a régi lakásét. Kiderült, hogy komoly fizetési hátralékom van: nem sok hely maradt hát a búcsúnak a búcsú pillanatában. Anyagi gondok, reménytelenül szalad fel a forint, egyre kevesebbet érnek ittt az otthoni bevételek, lassan-lassan elszigetelődünk. Frusztrál.
A héten kellene leadni egy ösztöndíjat, azzal maradhatnék még egy évet. Nem fogok. Bonyolult, hogy miért, innen van a szavakon, de nem evidencia.
Erről jut eszembe, hogy Calvinonak van egy - magyarul csak méltatlan és hozzáférhetetlen kiadásban olvasható - regénye, talán a leghíresebb: A láthatatlan városok, Le cittá invisibili. Az olasz gyerekeknek kötelező. Marco Polo, a nagy utazó, Kublai kánnak, a nagy mongol uralkodónak mesél az ő végtelen birodalmának városairól. Ez utóbbit ugyanis a hivatala nem nagyon engedte, hogy csak úgy világot lásson, mint amaz előbbi. Szó nem volt még országjáró kampány-körútról. Végül aztán kiderül, hogy a sokféle leírás mind-mind egyetlen városra, Polo városára, Velencére vonatkozott. Pontosan így vagyok én is. Így írok ide is. Sosem nyugszom, amíg nem találom meg az én római vagy párizsi Budapestemet. A hazával nehezbben tudok mit kezdeni, ha kérdezik honnan, azt mondom Budapestről jövök.
Említésre méltó lehet még egy vásárlás. A világ végére is elmentünk, hogy hipermarkethez jussunk. Azóta megintcsak az amerikai neokonzervatívok - nevezzük a nevén: Irving Kristol - kőkemény cikkei, és egy kedves beszélgetés Foucault és Raymond Aron között a Szavak és a dolgokról, az őszöm legfontosabb szellemi élményéről.
Hogy a filmográfia se szenvedjen hiányt: tegnapelőtt nem említettem eddig a Prénom: Carmen című kései-eklektikus Godard-filmet, meg a tegnapiakat: a La régle du jeux-t Jean Renoirtól, és a Barry Lyndont Kubricktól. Mindkettő tökéletes. Ma este a Fargora megyünk (Cohen-fivérek).
Kerek marad azért a világ.
Utolsó kommentek