Nulla óra kettő perc. Hazaértünk. A kiskatonát (Le petit soldat) néztük meg este Godardtól. A jegyszedőlány már mosolyog rajutnk, de hiába: a ciklus az ciklus, jó eséllyel soha többé nem lesz alkalom ezeket a filmeket mozivásznon viszontláltni. A filmben elhangzik egy hosszú monológ arról, hogy milyen zenét mikor kell hallgatni. Reggel Mozart, utána Bach vagy Beethoven, koradálután Haydn este pedig Mahler vagy Wagner. Én nem tudom: szinte mindig Mahlert hallgatok. Az elmúlt pár hónapban olvastam egy ugyanilyen fejtegetést, valahol egészen máshol. Gondolom Kertésznél, de nem találom, pedig majd egy órája keresem. Kudarcot vallok, és nyugovóra térek. Szörnyű rossz a memóriám.
Este a Louvreban. Rövid idő, péntek esti fiatalos zsúfoltság.
Koradélután nekiálltunk, hogy megnézzük a 2001-Űrodüsszeiát. Kubrick. Nagy film, nagy élmény. Abban egyeztünk meg, hogy az első és az utolsó húsz perc, hogy ezek volnának a páratlanok szerintünk. Szerintem az első, F szerint az utolsó. A holdraszállás a Kék Duna keringővel, a majmok jelenete az Imígyen szóla Zarathustrával (Richard Strauss) – illetőleg a végén egy színes, nagyon drogos vízió. Erre még a mozigépész is kijött. Végignézte.
Az egyetem sztrájkban van, hiába tekertem át a városon a reggeli csúcsforgalomban. Majd kiköptem a tüdőmet.
Ma már holnap van. A Bois de Boulogneban ücsörgünk egy padon. A tavon kéregdarabok, és a múlt ősszel lehullott levelek. Csillognak a szikrázó napsütésben. Csónakázó szerelmespárok, szülők és gyerekek. Néhány fénykép, meg egy kérdés, hogy a Parisiennek dolgozom-e, én mondom, hogy csak amatőr, amateur... Kedves itt ez a szó, nem annyira a bénaságra, inkább az érdeklődésre és a szeretetre utal.
A kezem ügyében egy Blanchot. A Halálos ítélet, második olvasás. Nekem annyira Dosztojevszkij-s, csak ahogy ott szinte sose, itt mindig egyes szám első személyben szólnak a mondatok. Talán az egy Megalázottak és megszomorítottak a kivétel (természetesen nem néztem utána) – akkor ez teljesen olyan. Hogy mit mond a kánon, nem tudom. Mintha döcögne a magyar fordítás – az eredetit nem ismerem, talán az is.
Ez is.
Azóta megint másnap, azaz már harmadnap. Végre F-nek is van biciklije, együtt suhanunk keresztül-kasul a városon mindenhova. Ma van a hónap első vasárnapja, az ingyenvasárnap. A Picasso-múzeumot választottuk. Vissza kell még térni. Este még egy Godard vár: a Week-end. Tegnap a Pierrot le foun voltunk, talán az eddigi legjobb a ciklusból, utána egy olasz születésnap, éjféltől. Hajnalig lófráltunk az utcákon az Oberkampf körül az első langyos tavaszi estén. Egyedül tértem haza a belvárosba. Az utcán egy férfi és egy nő, nagyon veszekedtek. Megerőszakolós, vagy csúnya szakítós dráma - nem lehetett eldönteni. A lány mindenesetre kétségbeesetten könyörgött, hogy hívjak rendőrt. Az egyik arra járó segített (azt sem tudtam, mi a rendőrség száma). A kocsi három perc múlva kiért. Nem túlzok, ha azt akarnám, kevesebbet mondanék, mondjuk egy percet. Nehéz volt elaludni.
Koradélután a bicikliháton egyszerre mindkettőnkben váratlan mély otthonosságérzés: ritka kincs. Mindent összevéve mintha egészen rendben lennének a dolgok. Talán boldog vagyok, nem tudom. Az viszont biztos, hogy ezek a napok lesznek jövőbel nosztalgiám fájó tárgyai.
Utolsó kommentek