Nem egyszerű a helyzet, túlnyerte magát az európai jobboldal. Ahol a szocik kormányoznak, ott nagyon, ahol ők, ott csak kicsit, de ott is megverték a baloldalt. Európai egypártrendszer. A tavalyi olasz választásokkor, a két évvel ezelőtti francia voksoláskor érezni lehetett, hogy eltört valami. Baj van, krízis van, magasak az árak, sok a bevándorló... Szóval elég már a demokrata finomkodásból. Kemény kezek kellenek: Sarkozyk, Berlusconik, Orbánok és a Lega Nord, meg Jobbik. Ez utóbbiról most nem is beszélnék, megrázónak tartom az eredményt, lehet szégyellni magunkat a palesztin parittyással meg az izraeli helikopterrel, Trianonnal és a Magyar Gárdával.
Mi magyarok, ráadásul teljes politikai karanténban is vagyunk. A fenti bekezdést csak az tudja becsülettel leírni, aki kissé kiszakad a magyar belpolitika kontextusából, és inkább az olasz, vagy a francia történésekre figyel, ha másért nem, hogy nyelvet tanuljon. Berlusconi és Sarkozy ellen vagyunk, még sem lehetünk igazán Orbán ellen, bár gyakran érezzük hogy egy kalap, mert nekünk, otthon, nincs alternatíva, csak utódpárt van. Egyébként mindjárt a baloldali (laikus-urbánus) már nem is divatos fősodorban találnánk magunkat, sok baráti és családi ellenvélemény, szerető féltés közepette. Kétségbeejtő helyzet.
Arra kell szavaznunk, akinek az erópai barátait szívből utálják a mi európai barátaink. Mondjuk úgy, mint mi Gyurcsányt és az utódpártot.
Utolsó kommentek