Már vagy húsz órája itthon vagyok. Budapesten.

Az öcséméknek hála a 100 kilós poggyász és a bicikli is velem utazott a repülőn, hazajött ő is. Ma reggel már ki is zötyögtem a Pázmányra, és lenyomtam az első vizsgát. Egész jól ment. Fura érzés ez, így hirtelen mindenbe nagyon nagyon visszacsöppenni. A nagy büdös magyar valóságba. Dehát mi is innen vétettünk, ide tartozunk, szeretünk is itt... Azért a változás most erős. A szemembe szökik.

Hamarosan bemegyek a belvárosba, mert ott(hon) még nem jártam, csak a szüleimnél kinn a zöldben. A szívem boldogsággal és könnyűséggel van tele, Körút és Oktogon. Eötvös utca.

Töprenkedem, hogy mi legyen a blog sorsa. Az olvasóim fele csak azért olvasott, mert távol voltam, velük ezentúl majd gyakran találkozom, nem lesz szükség virtuális információkra. Vagytok viszont páran, akik igazán csak innen, meghát jól esik írni.

Úgyhogy folytatom.